2011. június 30., csütörtök

Penne tejszínes gombával

Ez az, amikor a ‘zuram’ megfőzi helyettem/nekem a vacsorát, mert én már csak punnyadni tudok (és a kanapéról vezényelni szóbeli segítséget nyújtani). Ééééédi :-)

Hozzávalók:

  • 30 dkg penne
  • 50 dkg gomba
  • 10-12 dkg aszalt paradicsom (én olajban eltettet használtam)
  • 2 evőkanál apróra vágott petrezselyem
  • 1,5 dl tejszín
  • 0,5 dl fehérbor
  • szerecsendió, só, bors
  • 1 hagyma
  • 1 evőkanál vaj/olaj
  • frissen reszelt parmezán
  • 1 evőkanál liszt

A hagymát apróra vágom, a gombát felszeletelem, és az aszalt paradicsomot 2-3 darabba vágom. Megfőzöm a tésztát, és közben elkészítem a mártást. A zsiradékot felmelegítem egy nagyobb serpenyőben, majd pár percig sütöm rajta a hagymát. Hozzáadom a gombát, pár percig pirítom, majd megszórom a liszttel, és még 1 percig pirítom. Hozzáöntöm a bort, a tejszínt, belekeverem az asztalt paradicsomot és fűszerezem. Végül belekeverem a petrezselymet és a leszűrt, lecsöpögtetett tésztát. Parmezánnal megszórva tálalom.

4 fős adag.

2011. június 29., szerda

Tejberizses-túrós torta

IMG_7157

Az egyik Stahl könyvet lapozgatva jött szembe egy hasonló torta, de elolvasva a hozzávalókat arra jutottam, hogy nekem ez így túl {zsíros; túrós; zselatinos}. Úgyhogy hülye felesleges hozzávalók* kiirtása, és racionalizálás. Kép alapján úgy gondolom, hogy rá lehet ismerni, a receptúra alapján nemigen.

*függetlenül a mérettől, a 24es tortában sem látom indokoltnak 1 tubus (17 dkg) sűrített tej és 10 dkg porcukor egyidejű jelenlétét.

Hozzávalók:

a kekszalaphoz:

  • 10-12 dkg keksz (zabfalatok)
  • 5 dkg vaj

a tetejére:

  • 10 dkg kerekszemű rizs
  • tej
  • 25 dkg túró
  • 1 kávéskanál vanília-kivonat
  • cukor
  • 25 dkg mascarpone
  • málna

A kekszet aprítóval finomra darálom és összekeverem az olvasztott vajjal. Egy 18 cm átmérőjű tortaforma aljába nyomkodom, és beteszem a hűtőbe. A rizst tej és víz keverékében megfőzöm (folyamatosan adagolom a nedvességet, és közben elég gyakran megkeverem, mintha rizottót főznék). Közben a túróhoz adom a vanília-kivonatot és pár kanálnyi cukrot. A langyos tejberizst több adagban a túróhoz keverem, megkóstolom, ha nem elég édes, adok még hozzá cukrot, majd a kekszalapra kenem. Pár órára, vagy akár egy napra beteszem a hűtőbe. Tálalás előtt rákenem az enyhén édesített mascarponét és málnaszemeket pakolok rá.

18 cm-es torta lesz belőle.

2011. június 28., kedd

(at least)-6-a-day: 9. hét

hétfő-kedd

Minősíthetetlen fitness-szempontból, és emlékem sincs olyan sok, vizsgázás, egész napos szendvics-evés. És kb. 1 hét alatt plusz 1 kiló. Úgyhogy vissza a jól beválthoz.

szerda (2011.06.22.)

Tömeg: 65,2 kg (ehh)
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, sonka, narancslé (1 egység)
Ebéd: gombás-aszalt paradicsomos tészta (2 egység)
Vacsora: saláta, hortobágyi húsos palacsinta, maradék babkrém tortillával (2 egység)
Összesen 5 egység

csütörtök (2011.06.23.)

Tömeg: 64,9 kg
Reggeli: tea, narancslé (1 egység)
”Tízórai”: nuggets-es burger, kis burgonya (hát ezt nem így terveztem)
Ebéd: hortobágyi húsos palacsinta, uborkasaláta (2 egység)
Vacsora: 2 palacsinta, pizza, fagylalt (1 egység) (ami azt illeti ezt sem így terveztem)
Összesen 4 egység, kezdek visszarázódni, de még nem az igazi.

péntek (2011.05.24.)

Tömeg: 64,2 kg
Reggeli: bundáskenyér, narancslé (1 egység)
Ebéd: cukkini, rántott sajt (2 egység)
Vacsora: mozzarellás, rukkolás, paradicsomos szendvics, jégkrém (2 egység)
Nasi: chips
Összesen 5 egység.

szombat (2011.06.25.)

Tömeg: 64,8 kg.
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, sajt, rukkola, narancslé (2 egység)
Ebéd: csirkenyárs, saláta (3 egység)
Vacsora: bagett, rukkola, mozzarella, paradicsom (2 egység)

vasárnap (2011.06.26.)

Tömeg: 64,5 kg (kezd helyreállni a világ átmeneti rendje, közeledik a már elért 64,3 kg – hogy aztán tovább apadjak lefelé)
Reggeli: 2 szelet lenmagos kenyér, nutella*, narancslé (1 egység)
Ebéd: kukoricás paradicsomos csirkeleves, saláta, kürtőskalács (2 egység)
Vacsora: padlizsánkrém, tortillachips, guacamole
*reggel baromira ittam volna egy teát (ezt mondjuk megkaptam), egy narancslével (ezt is megkaptam) és ettem volna mellé 1-2 friss croissant-t magában, vagy egy kis vajjal vagy ad absurdum egy kis meggylekvárral. De ehhez itt nem lehet úgy hozzájutni, hogy ‘á csak lemegyek a pékhez’ (nincs nyitva vasárnap, és sokkal jobb croissant van Hollandiában az Albert Heijn-ben, a tetszőleges párizsi vagy hogy közelebb maradjunk bécsi pékségekről nem is beszélve) és felhozom, vagy ami még jobb, ott elfogyasztom a reggelit. Ehhh grrrrrrrr…..

2011. június 27., hétfő

Sonkás-dinnyés szendvics

Ezen azt hiszem nem nagyon van mit részletezni. Hétfőre általában olyan ebédet szoktam csinálni, ami 10-15 perc alatt elkészül, szendvics, főzelék és hasonlók.

Van egy jegyzetfüzetem, mindenféle tervvel (dohányzóasztaltól hamburgerig sok minden van benne) – egy oldalt különböző szendvicseknek szenteltem benne. A megvalósítást tekintve ez az első a listából, majd érkeznek sorban a többiek is, nyáron szerintem nagyon jó ebédre egy szendvics és némi saláta.

Hozzávalók:

  • tetszőleges zsömle/buci (ez a képen kukoricával szórt, csökkentett szénhidráttartalmú hamburgerzsemle)
  • 2 szelet nyers sonka (pl. fekete-erdei)
  • pár szelet sárgadinnye
  • rukkola/saláta
  • esetleg majonéz

A bucit kettévágom, és a vágott oldalát megpirítom. Az alsó felét megkenem egy kis majonézzel (aki nem szereti, hagyja ki ezt a lépést), pakolok rá rukkolát/salátát, ráteszek két szelet sonkát (az enyémet megsütöttem, mert nem eszem nyers húst) majd pár szelet sárgadinnyét, és befedem a buci tetejével.

1 fős adag.

2011. június 26., vasárnap

BBQ csirkenyárs cukkinivel

IMG_7145

“Panelgrill” ahogy én hívom, bár nem panelben lakunk, hanem új hőszigetelt, csilivili téglaházban. De a kis ablaktalan konyhában készült, villanyfőzőlapon, grillserpenyőben :-) De ez nekem nem akadály a saslik és hamburgersütésben.

A mennyiségek csak közelítő értékek, nem mértem a hozzávalókat (és ez fitness-adag), igazából hozzávalók párosítása a lényeg. Salotta hagyma mostanában mindig szokott lenni a Tescoban, mogyoróhagyma van ráírva, és kis, negyedkilós hálóban van.

Hozzávalók:

  • 1 kis cukkini
  • pár kanál BBQ szósz
  • kb. 8 dkg vékonyra szeletelt bacon
  • kb. 25 dkg csirkemellfilé
  • 5-6 salotta hagyma

A csirkemellet falatnyi kockákra vágom, és kb. 20 percre bepácolom a BBQ szószba, a cukkinit felkarikázom (ahol kicsit vastagabb, ott elfelezem a karikákat, a salotta hagymát megpucolom, és keresztben kettévágom. A bacont ollóval elharmadolom (negyedelem), és előveszek 4 bambusznyársat (sosem szoktam beáztatni, és még egyszer sem égtek meg, pláne nem gyulladtak fel). A húsdarabokat szalonnába tekerem, és a hagyma és cukkini darabokkal váltakozva felhúzom a nyársakra. Grillserpenyőben (vagy kint a grillen) pár perc alatt megsütöm, és salátával tálalom.

2 fős adag.

2011. június 25., szombat

Pilóta cupcake aka minitorta/muffin…

muffin

… azaz “oreo cupcake” magyar módra. Egy ideje szemeztem már ezzel az amerikai blogokon rendre szembejövő süteménnyel, de nálunk nehéz hozzájutni (és akkor is meglehetősen drága), most pedig nem érzek magamban affinitást arra, hogy süssek egy adagot. Aztán hatalmas heurékám volt, hogy ami a tengeren túl az ‘Oreo’, az nálunk a ‘Pilóta keksz’… Tádám (dobpergés… stb.), nehézségek elhárítva, összegyúrtam pár szimpatikus receptet, és ez lett belőle:

Hozzávalók:

a tésztához:

  • 11,5 dkg vaj
  • 8 dkg cukor
  • 3 dkg kakaópor
  • 15 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 15 db pilóta keksz (én az extra kakaósat használtam*)
  • 2 tojás
  • kb. 5 dkg tej

a tetejére:

  • 2 dl tejszín
  • kb. 2 teáskanál cukor
  • díszítéshez 15 db mini-pilóta keksz

*ennek a kakaó-mániámon kívül praktikus okai is vannak, a kekszeket ketté kell szedni, és azt a felét, amin a krém van, beletenni a muffinpapírba a tészta alá, a másik felét, az üres kekszet pedig később összetörve belekeverni a krémbe, alulra mindegy milyen színű keksz kerül, de a krémbe a kakaós a jó, ha mindkét fele kakaós, mindegy, hogy hogy válik ketté a keksz….

A sütőt előmelegítem 200 fokra, és egy muffin tepsibe papírokat pakolok (igazából 2 tepsibe, mert 15 darab lesz belőle). 15 darab pilóta kekszet szétszedek, és a krémet tartalmazó darabokat, a krémmel fölfelé a papírokba teszem. A maradék kekszeket félreteszem (nem fog mind kelleni, párat el lehet majszolni sütés közben). A tésztához megolvasztom a vajat, habosra keverem a cukorral, majd beledolgozom a kakaóport és a tojásokat. A lisztet összekeverem a sütőporral, és több részletben a masszához adom. Végül a tejjel lazítom (elég lágy, de még kanállal adagolható tészta kell legyen a végeredmény). A tésztát elosztom a 15 formában, és kb. 20 perc alatt megsütöm a muffinokat. Miután kihűltek, rájuk kenem a krémet: a tejszínt a cukorral kemény habbá verem, és belekeverek 8-10 összetört fél (krém nélküli) pilóta kekszet. Mindegyikbe beleállítok egy-egy mini-pilótát dekorációként, és fogyasztásig hűtőbe teszem.

15 darab lesz belőle. Ami nálunk elég sokáig kitartott, mert bár nagyon finom, a gyomrunk eléggé elszokott az adalékanyagoktól, ami a kekszekben és hasonlókban van, ezért a szokásosnál kevesebbet habzsoltunk be belőle. Biztos én (mi) vagyunk a puhányok de a bolti kekszektől (különösen a sósaktól) olyan durván tele leszek, mintha egy sokfogásos rendes menüsort végigennék. Sőt inkább rosszabbul, olyan máshogyan, mintha kő lenne a gyomromban.

2011. június 22., szerda

Nacho babbal és sült paprikával

IMG_7125

Mostanában jó sok ‘comfort-food’-ot ettünk, a “környékbeli” cukrászdákat is elkezdtük tesztelni. És hát eddig nem annyira nagyon fényes a helyzet. Nem tudom, hogy érdemes-e kell-e nekik külön posztot szentelni. Mindenesetre a “környék” jelen esetben elég tág fogalom, az eddigi 3 távolságai: 1 villamosmegálló (ez tényleg közeli kb. 500m), öt villamosmegálló (ez 2,5 km), és 6,5 villamosmegálló (ezt nem néztem meg még, de nyilván 3 fölött van).

Btw jut eszembe, a Móricznál nyílt egy új húsbolt, “Húspatika”, a bejáratánál két hatalmas kitömött mangalicával, amiknek a tetején kis tábla van, hogy kérjük ne fogdossák a disznókat. Hát mi az, hogy fogdosni? Ránézni is utálok! Fujjj. Utálom a preparátumokat, ezeket meg kirakták az utcára, brrrrrr.

Ez a nacho pedig nagyon finom, gyorsan össze lehet dobni, aztán kézzel majszolni egy film alatt. Azt hiszem, kezdünk kicsit átmenni nyúlba, mert a salátát is öntet és villa nélkül, csak kézzel csipegetjük.

Hozzávalók:

  • 1 doboz babkonzerv (40 dkg, én vörös vesebabot használtam)
  • 1 kis paradicsom
  • 1 csokor újhagyma
  • bazsalikom, oregánó
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál olaj
  • sajt (optimális esetben cheddar)
  • 1 nagy olajban eltett paprika, csíkokra vágva
  • pár szem olajbogyó, karikákra vágva
  • tortillachips (kb. 10 dkg)

Az újhagymát felkarikázom, és pár percig sütöm az olajon, majd hozzáadom a zúzott fokhagymát, az apróra vágott paradicsomot és a lecsöpögtetett babot. Kicsit melegítem, majd burgonyanyomóval/ villával kicsit összetöröm – ne legyen teljesen homogén, és bazsalikommal és oregánóval ízesítem. Ha nagyon folyékony a babpüré, kicsit a tűzhelyen hagyom, hogy besűrűsödjön kicsit (közben persze rendszeresen megkeverem). A sütőt előmelegítem 200 fokra, és egy közepes (mondjuk 25x25 cm) tepsi aljába szóroma  tortillachipset. A tetejére kanalazom a babpürét, megszórom az olajbogyóval és a paprikával, sajtot reszelek rá, és addig sütöm, amíg a sajt megolvad.

Előételként 4-5 főre, salátával 3 fős vacsora.

(at least)-6-a-day: 8. hét

hétfő (2011.06.13.)

Tömeg: 64,2 kg (juhé)
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, májkrém, paradicsom, narancslé (2 egység)
Ebéd: csirkemell, karfiol, cukkini, uborkasaláta, cseresznyés rétes (2 egység)
Vacsora: steak burgonya, remulád-mártás, saláta, kókuszos meggyleves (3 egység)

Összesen 6 egység.

kedd (2011.06.14.)

Tömeg: 65,5 kg (mi a franc?)
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, sajt, narancslé (1 egység)
Ebéd: paprikakrémes-cukkinis tészta (2 egység)
Vacsora: piadina – sajt, sonka, paradicsom + saláta (2 egység)
Desszert/Uzsonna stb: epres-joghurtos jégkrém, torta (IKEA), maradék m&m’s

Összesen: 5 egység

szerda (2011.06.15.)

Tömeg: 64,3 kg (na azért, de még mindig áll, mi a franc?)
Reggeli: müzli, tej, narancslé (1 egység)
Ebéd: csirkenyárs, mangó-paradicsom saláta (3 egység)
Vacsora: piadina, saláta (2 egység)
Desszert: zöldcitromos kókusz jégkrém

Összesen 6 egység

csütörtök (2011.06.16.)

Tömeg: 64,3 kg
Reggeli: müzli, tej, narancslé (1 egység)
Ebéd: szendvics – bagett, saláta, sonka, sajt, paradicsom (2 egység)
Vacsora: mcchicken szendvics, fél krumpli, fél light cola, kis shake

Összesen 3 egység, ami totál rossz, de megkívántam a napokban a müzlit, meg nem vagyok főzés-evés-kitalálás ügyben mosta  topon.

péntek (2011.06.17.)

Tömeg: 64,5 kg (szerintem víz a McDonaldsos kaja miatt, elképesztő, hogy én mennyire nem sózok, és ha máshol eszem akár csak egyszer, mennyi víz ugrik fel rám egy napra)
Reggeli: müzli, narancslé (1 egység) – elfogyott a müzli, most egy darabig jó vagyok, amúgy tényleg rémes édeset enni reggelire, most, hogy négy napja édes szarságot reggelizek, sokkal előbb és sokkal éhesebb vagyok
Ebéd: paradicsom, olajbogyó, bulgur, grillezett sajt (1 egység)
Vacsora: apple fritter, hasábburgonya (1 egység)

Összesen 3!!! egység, hát igen, erre nem vagyok büszke, úgy tűnik a közelgő vizsga nincs jó hatással az étkezési szokásaimra.

szombat (2011.06.18.)

Tömeg: 64,4 kg.
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, körözött, rukkola, narancslé (2 egység)
Ebéd: cukkinis rizottó (2 egység)
Uzsonna: 1 db pilóta-keksz muffin
Vacsora: saláta, frappé, 1 db muffin (1 egység – inkább másfél de mindegy, legyen 1)

Összesen: 5 egység (az előző két naphoz képest előrelépés…

vasárnap (2011.06.19.)

Tömeg: 64,4 kg
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, rukkola, sonka, narancslé (2 egység)
Ebéd: svéd húsgolyó, hasábburgonya, meggyleves 
Vacsora: muffin, tortillachips

Összesen 3 egység

summary:

Iszonyú gyenge teljesítmény, híztam is 1 kilót, de megvan a vizsga, plusz lehet h ínhüvelygyulladásom van, mert fáj és merev a csuklóm, úgyhogy tornázni sem tudtam. De most visszatérek a kaja-ellenőrzésre és a mozgásra.

2011. június 19., vasárnap

Sült alma (‘apple fritter’)

Kicsit rám jött mostanában a ‘junk-food’-evés, meg kókadozott is itthon két alma, a két dolog kombinálása meg erre vezetett… Mentségemre szóljon, hogy ez nagyrészt a vacsorát jelentette, nem egy három fogásos ebéd után tüntettem el csak úgy ‘just-for-fun’. És Levi zsír-diétán van :-) (én mondjuk nem, de szolidaritásból vele tartottam)

Hozzávalók:

  • 2 alma (nálam ez most Golden volt)
  • 1 tojás
  • fél csésze* liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1/4 csésze tej
  • 1 teáskanál olaj
  • 1 teáskanál vaníliás porcukor
  • + olaj a sütéshez
  • a tálaláshoz porcukor/fahéjas porcukor

*1 csésze=2,5 dl

Egy tálban csomómentesre keverem a tejet, a lisztet, a sütőport, az olajat, a tojást és a vaníliás porcukrot. egy kis, mély fazékban olajat hevítek, és az almát cikkekre/karikákra vágom. Az almadarabokat a tésztába forgatom, és pár perc alatt megsütöm a forró olajban. (Fahéjas) porcukorral megszórva tálalom.

2 nagy adag lesz belőle.

2011. június 18., szombat

“Fogyókúra”

Tanulok vagy mi, úgyhogy csak néhány gondolat álljon itt:

“The no S-diet

There are just three rules and one exception:

  • No Snacks
  • No Sweets
  • No Seconds

Except (sometimes) on days that start with "S"

Azaz három dolog tilos, a nassolás, az édességek, és a repeta. Kivéve hétvégén.

Hála a “remek” géneknek nem vagyok egy nádszál-alkat, nem ehetek meg mindent, ami szembejön anélkül, hogy teljesen elszalonnásodnék (és rövid úton inzulin rezisztens lennék, bajusszal meg minden*). Úgyhogy idén elkezdtem kicsit tudatosítani az evésemen. Ez eddig mínusz 4 kilót jelent. Ami nyilvánvalóan nem az, amit a reklámokban ígérnek, hogy 1 hét alatt 6 kilót fogysz, de az baromság. Ha valaki elég erősen sóz, és lejön róla, pár nap alatt veszít simán pár kg vizet. Én meg felszedek 1 kiló vizet, ha csak egyszer nem itthon kajálok.

Egyszer már leadtam közel 10 kilót, igaz akkor fiatalabb voltam, és a  végeredmény 18 körüli BMI volt, ami így 30 felé már nem cél, de még kb. 4 kilót mindenképp’ jó lenne ledobni. Mindegy, nem erre akartam kitérni.

Hanem:

  • a többség baromi sok cukrot eszik, kávéba, teába, gyümölcslé, üdítő, itt egy balaton szelet, ott egy ingyombingyom. és megvan az évi plusz pár kiló.
  • btw megvan az, hogy a felnőttek 2/3-a túlsúlyos vagy elhízott? azaz a testtömegindexük 25 fölött van…. az enyém 22,vmi és még mindig “elég erős vagyok combban”
  • és amit most olvastam, a rendszeres cukorfogyasztás (napi egy pohár gyümölcslé is számít már) elnyomja az édes íz érzékelését, így egyre több kell belőle, plusz a vágyat is növeli, és jön a gyorsuló ütemű hízás
  • és ami nekem döbbenet, hogy úgy érzem kicsit egyedül vagyok ezzel, és szintén csatlakozik ehhez a no seconds-hoz, azaz ‘nincs repeta’. Nálunk soha nincs repeta. Annyit főzök, amire szükségünk van. Annyit eszünk, ami kell meg ami jól esik, nem annyit, amennyit tudnánk. És szerintem ez baromi nagy ”kulcs” a normál BMI-hez. És a férjem sem hízott meg, amióta férj, és éhen sem hal, kap sok sütit a fehérjék és a zöldségek mellé. Mert cukorfüggő, de amíg látszanak a kockák a hasán, egy g zsír sincs rajta (márpedig nincs), és rollerral jár dolgozni valamint naponta tornázik, addig egye a sok édességet.

*és a zuram fél a bajszos nőktől….

Szóval hééé emberek tessék lejönni a sok cukorról meg a repetáról!

2011. június 15., szerda

Almás csirkesaláta


A hamburger-projekt után, most azt hiszem szendvics- és jégkrém-projekt zajlik, bár ezt így még nem fogalmaztam meg magamnak. Levinek saját bevallása szerint hatalmas élmény volt amikor Nagy-Britanniában járt, hogy a szendvics lehet jó is, nem csak rémes, unalmas párizsis-vizes trappistás-paprikás. Hanem lehet bele mindenféle szószokat, húsokat egyebeket pakolni. Egy húron pendülünk evésben az van :-)
Nálam a szendvicsben két “véglet” van: vagy all-time classic uborkás szendvics, egy kis vaj/krémsajt és vékonyra (!) szeletelt kígyóuborka (esetleg pirítóson) vagy legyen benne mindenféle: többféle zöldség és/vagy sajt és/vagy sonka/csirkesaláta. Ez utóbbi viszont egy kis salátával simán jó ebédre is. Ez most az utóbbira példa.
salad2
Hozzávalók:
  • 1 csirkemellfilé, a két fél lapjában kettévágva (azaz 4 vastag szelet)
  • 1 zöld alma (pl. granny smith)
  • 1 teáskanál citromlé
  • 1-2 evőkanál tejföl*
  • majonéz
  • 1-2 evőkanál BBQ szósz
*lehet tejföl nélkül, csak majonézzel, mi jobb szeretjük, egy kis tejföllel lazítva
A hús szeleteket 1-2 órára bepácolom a BBQ szószba, majd serpenyőben/grillen megsütöm. Miután kihűlt, (kis) falatnyi darabokra vágom. A citromlevet egy tálba teszem, hozzáadom az apró kockákra vágott almát (meghámozni nem kell, csak kivágni a magházát), és alaposan összekeverem, hogy mindenhol érje a citromlé. Hozzáadom a tejfölt és 2-3 evőkanálnyi majonézt, majd belekeverem a húst. Ha szükséges, keverek még bele majonézt (nem jó, ha tocsog a majonézben, de vékonyan vonja be mindenhol), azonnal fogyasztható**.
Szerintem nem kell bele só meg bors, van só a BBQ szószban meg a majonézben is.
**szerintem a legjobb félbevágott és megpirított hamburgerzsemlébe pakolni, nálunk egy kis salátával fejenként 2 db az adag ebédre, kb. 7 szendvicsre elég ez az adag.

2011. június 14., kedd

Kókusztejes meggyleves (glutén- és tejmentes)

meggyleves4

Nem vagyok egy nagy gyümölcsleves rajongó, nem szeretem se a fahéjat, se a szegfűszeget, se a bennük található gyümölcsök nagy részét (szilva, magozatlan meggy és cseresznye, főtt alma, szőrös őszibarack)… tudom, velem se könnyű. Mondjuk a szegfűszeget Levi sem szereti, mert túl erős íze van és “csak elrontja az egészet”.

Úgyhogy megalkottam a nekünk való meggylevest. Ha már itt tartunk, a meggy a legjobb gyümölcs, bírja a fagyasztást, sütve-főzve sem undorító (plottyadt eper… áááhh… ki lehet vele kergetni a világból, meg a puha barna almával), nem rémségesen édes, és a színe is szép.

A világbajnok meggylevesben nincsenek fűszerek, hacsak a kókusztejet nem számítjuk annak. Imádom a kókusztejet, egyesek szerint “kókuszgyogyi” vagyok, de ez nem igaz, csak olyan mint a borsó meg a bacon, gyakorlatilag mindent feldob. És a pudingos/lisztes/keményítős sűrítés helyett pedig, a főzelékeknél már bevált, turmixolást használtam. Úgyhogy tej és gluténmentes is, nem csak fahéjmentes. :-)

Hozzávalók:

  • kb. 1,5 liter kimagozott meggy
  • 4 dl kókusztej
  • 2-3 evőkanál nádcukor*

*nagyon jó édes meggyet vettem, és amúgy sem vagyok édesszájú, ha szükséges (kóstolás után) lehet ennél többet is tenni bele.

A meggyet, a cukrot és a kókusztejet egy nagy (2 literes) fazékba teszem, és megfőzöm. Félreteszem hűlni, kb. 1 csészényit kiszedek belőle, összeturmixolom, visszaöntöm, és ha szükséges, adok hozzá még egy kis cukrot. Jól behűtve tálalom.

5 adag lesz belőle.

2011. június 13., hétfő

(at least)-6-a-day: 7. hét

Hétfő (2011.06.06.)

Tömeg: 64,8 kg.
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, körözött, rukkola, narancslé (2 egység)
Ebéd: borsós-ananászos currys csirke rizzsel (2 egység)
Uzsonna: 2 muffin
Vacsora: rukkola-eper saláta, sajtos szendvics (1 egység)
Második vacsora: kókuszos gofri eperrel (2 egység)

Összesen 7 egység

Kedd (2011.06.07.)

Tömeg:  65,1 kg (így jár, aki duplán vacsorázik)
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, paradicsom, krémsajt, narancslé (2 egység)
Ebéd:  ananászos-borsós curry, rizs (2 egység)
Uzsonna: chips
Vacsora: gombás sajtos makaróni (2 egység)
Desszert: karamell jégkrém

Összesen 6 egység
 

Szerda (2011.06.08.)

Tömeg:  64,6 kg (jéééj)
Reggeli:  tönkölykocka, körözött, paradicsom, narancslé (2 egység)
Ebéd:  gombás sajtos makaróni (2 egység)
Vacsora: tönkölykocka, avokádó, paradicsomsaláta (2 egység)
Desszert: túró jégkrém, m&m’s

Összesen 6 egység
 

csütörtök (2011.06.09.)

Tömeg:  64,3 kg
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, sonka, sajt, paradicsom, narancslé (2 egység)
Ebéd:  steakburgonya, hagymás csirkemell, paradicsomsaláta (2 egység) 
Vacsora: wrap, hasábburgonya, túrófagylalt (1 egység)
 
Összesen 5 egység
 

Péntek (2011.06.10.)

Tömeg:  64,5 kg
Reggeli:  tönkölykocka, rukkola, narancslé (2 egység)
Ebéd:  cukkinifőzelék, rántott sajt (3 egység)
Vacsora: tönkölykocka, paradicsom, avokádó, rukkola (3 egység)
Desszert (a nap folyamán, nem egyszerre): 2 smarties-os joghurt jégkrém, eton mess tejszín helyett krémtúróval (1 egység)

Összesen 9 egység (jéééé)
 

Szombat (2011.06.11.)

Tömeg: 64,5 kg
Reggeli: 2 szelet bundáskenyér, narancslé (1 egység)
Ebéd: thai csirkeleves, smarties jégkrém 
Uzsonna: cheesecake, meggyöntet (2 egység)
Vacsora:  magos kifli, májkrém, paradicsom, rukkola (2 egység)
Összesen

Vasárnap (2011.06.12.)

Tömeg: 64,5 kg
Reggeli:  2 szelet ropogós rozsos kenyér, májkrém, rukkola, narancslé (2 egység)
Ebéd:  almás csirkesalátás szendvics, saláta, meggyleves (2 egység)
Uzsonna: cheesecake, meggyöntet (1 egység)
Vacsora:  almás csirkesalátás szendvics, saláta, m&m’s, éjjel forma1 után egy kis epres shake (1 egység)
Összesen 6 egység.

2011. június 12., vasárnap

Nyári koszorú

Úgy döntöttem, ideje lecserélni a tavaszi koszorút az ajtónkon, úgyhogy kb. 30 perc alatt összeraktam egy nyárit. Egy külföldi blogon láttam az ötletet, már nem emlékszem, hogy hol, mivel “nem raktam el” a linket, hiszen annyira egyszerű az egész, sok koktélernyő, szalag és egy alap.

o-matic

Amire szükség van (bár a képen minden látszik):

  • koktélernyők, én a neten rendeltem, kb. 1000 huf volt a 144 darab, amiből jócskán maradt még
  • 22 cm átmérőjű hungarocell alap – 400 huf
  • 1 méter drótszélű szalag, ez emlékeim szerint 350 huf volt
  • 2-3 gombostű
  • olló
  • ár

keszul

A koktélernyőknek túl hosszú volt a szára, ezért levágtam belőlük. A szalagból levágtam egy kb. 10 cm-es darabot, csomót kötöttem rá, hogy legyen mivel felakasztani, átdugtam rajta a maradék szalagot, és masni kötöttem belőle a koszorúra* (a gombostűkkel rögzítettem a szalag helyét a koszorún, hogy ne forduljon el felakasztás után). Több helyről indulva, kicsit össze-vissza beleszurkáltam a napernyőket az alapba (nem jó elindulni az egyik oldalról, és haladni körben, mert akkor halpikkely szerű fedés lesz belőle). Végül felakasztottam az ajtóra**.

*lehet közben is, a lényeg, hogy ne a legvégén kerüljön rá a masni, amikor már úgy kell bepréselni a napernyők közé, és nincs elég hely a szalagnak, hogy átfogja az alapot.

**amiről nincs kép, mert az ajtónk egy viszonylag keskeny és sötét folyosón van, ami nem igazán kedvez a fotózásnak.

2011. június 11., szombat

Sajtos tonhal-fasírt

Azért főzök is, nem csak tanulok, meg délután szunyókálok (a kettő között szoros összefüggés van), sőt időnként még újdonságokat is (ma thai csirkeleves és new york cheesecake volt). Egyik nap hét közben például Levinek ezt a tonhal-fasírtot. Az alapul szolgáló recept (GoodFood) szerint ez gyerek-étel, de én nem kategorizálnám ilyen “szigorúan”. Gyorsan elkészül, nem halszagú, és a kis tonhalkonzervből pont egy (felnőtt) adag jön ki, a mi kétszemélyes, de halevés szempontjából csak egyszemélyes háztartásunkba tökéletes.

Hozzávalók:

  • 1 kis doboz tonhalkonzerv (80-85 g)
  • 4 dkg zsemlemorzsa
  • 1 marék reszelt sajt
  • 1 tojásfehérje
  • kevés olaj a sütéshez

A tonhalról leöntöm az olajat, egy tálba teszem, villával szétnyomkodom. Hozzáadom a zsemlemorzsát, a sajtot és a tojásfehérjét, és alaposan összegyúrom. Golyókat formázok belőle (7-9 darabot), és kevés olajon megsütöm. Salátával, steakburgonyával, ketchuppel tálalom.

1 fős adag.

2011. június 8., szerda

Hmmm….. nyár van vagy mi

image

Annyira viccesek ezek az okostelefonok, abszolút nem helyettesítik a  fényképezőgépet, mert hát lehet benne elvileg akárhány megapixel, mégiscsak icipici műanyag “lencsét” használnak. És ez látszik is a végeredményen, van viszont Levi telefonján egy szoftver, amivel mindenféle effekteket lehet a képre tenni, és ez a retrós feketített oldalú mindent feldob :-) Szépen elkeni a tökéletlen színvisszaadást, a zajosságot. Menő na.

Előbb-utóbb recept is lesz, de most tanulok, és kókadt vagyok a rossz időtől.

2011. június 6., hétfő

(at least)-6-a-day: 6. hét

Hétfő (2011.05.30.)

Tömeg: 64,9 kg.
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, májkrém, narancslé (1 egység)
Tízórai: pár szem keksz
Ebéd: spárga-krémleves, mézes-mustáros csirke gombával, hasábburgonya (2 egység)
Vacsora: borsós-paradicsomos rizottó, fehércsokis-epres jégkrém (2 egység)
Desszert: kókuszos ricotta-torta
 
Összesen 5 – akartam enni uzsonnára egy almát, de aztán elfelejtettem…
 

Kedd (2011.05.31.)

Tömeg: 64,7 kg.
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, sajt, narancslé (1 egység)
Ebéd:  borsós-paradicsomos rizottó (2 egység)
Uzsonna: kevés tortillachips, alma (1 egység)
Vacsora: szendvics sajttal, paprikával, retekkel (1 egység)
Desszert: rengeteg eton mess (2 egység)
 
Összesen 7 egység (és rengeteg kalória)
 

Szerda (2011.06.01.)

Tömeg: 65,1 kg (ehh, már kezdtem örülni)
Reggeli:  2 szelet ropogós rozsos kenyér, sajt, retek, narancslé (2 egység)
Ebéd:  sült csirkecomb, cukkinis bulgur (2 egység)
Uzsonna: pár szem keksz
Vacsora:   túrós és nutellás palacsinta
Összesen 4 egység, akartam este paradicsomlevest enni, de végül nem voltam annyira éhes, nem is lett meg a 6 egység.
 

csütörtök (2011.06.02.)

Tömeg: 64,8 kg.
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, sajt, retek, paradicsom, narancslé (2 egység)
Ebéd: paradicsomleves, palacsinta (2 egység)
Uzsonna: paradicsomleves, fagylalt (2 egység)
Vacsora: saláta, avokádó-öntet, sütőben sült rántott csirkecomb (3 egység)
 
Összesen 9 egység (OMG)
 

Péntek (2011.06.03.)

Tömeg:  64,8 kg.
Reggeli:  2 szelet ropogós rozsos kenyér, rukkola, sajt, narancslé (2 egység)
Ebéd:  sütőben sült rántott csirkecomb, saláta (2 egység)
Uzsonna: kesudió, tej (nem egyszerre, elég sok idő eltelt köztük :-))
Vacsora: gofri almával, áfonyával és karamellel (1 egység)
 
Összesen 5 egység
 

Szombat (2011.06.04.)

Tömeg:  64,8 kg
Reggeli:  2 szelet ropogós rozsos kenyér, sajt, rukkola, narancslé (2 egység)
Ebéd:  zöldfűszeres pulykaburger, saláta, steak burgonya, 1 muffin (2 egység)
Vacsora: szendvics, saláta, paradicsom, rukkola, epres-fehércsokoládés jégkrém (2 egység)
Nasi: 1 adag kesudió
 
Összesen 6 egység
 

Vasárnap (2011.06.05.)

Tömeg:  64,8 kg
Reggeli: paradicsom, narancslé, croissant (2 egység)
Ebéd: olajbogyóval töltött csirke, rizibizi, uborkasaláta, húsleves, sütemény (2 egység)
Vacsora: kesudió, körözöttes-rukkolás-paradicsomos szendvics, karamell-jégkrém (2 egység)
 
Összesen 6 egység

2011. június 5., vasárnap

Fehércsokoládés eper-jégkrém

Folytatódik a jégkrém-gyártás. Még mindig roppant elégedett vagyok magammal (és egyre elégedettebb, mert amit ez után csináltam, a karamelles, hát huhh…) Most aztán folyton jégkrémet kell ennünk és csinálnom az újabb és újabb adagokat. Mondjuk nem akkora probléma, minimális mosatlannal jár, főzni sem kell, csak összekeverem, aztán mehet a fagyasztóba, úgyhogy abszolút lelkes vagyok a témát illetően.

Hozzávalók:

  • 20 dkg eper (megtisztítva)
  • 15 dkg (görög) joghurt
  • 5 dkg fehércsokoládé
  • 5 dkg cukrozatlan sűrített tej*

*ha nem elég édes az eper, vagy valaki extra-édesszájú, használhat cukrozott sűrített tejet.

Az epret összeturmixolom  (aprítóval is lehet), a fehércsokoládét és a sűrített tejet egy tálba teszem, és mikróban vagy gőz fölött megolvasztom. Simára keverem, és miután hűlt kicsit, hozzáadom az eperpürét és a joghurtot. Összekeverem, a formákba öntöm, és megfagyasztom.

6 darab lesz belőle.

2011. június 3., péntek

Holnapi menü…..

cheeseburger

Meg lesz cupcake is, csak azt nem rajzoltam le. Meg ennél egy picit (de tényleg csak picit) “trikkibb” lesz az a burger, de a klasszikus sajtburgert volt most kedvem megrajzolni, nem az általam heckelt fajtákat – ciabatta, meg remulád mártás, meg rukkola meg más egzotikumok… :-)

2011. június 2., csütörtök

DIY– kép kirakóból

Ez egy nagyon régi DIY projektem, de gondoltam megosztom, hátha inspirál valakit. Mondjuk azt, hogy gyerekszobába való kép – bár nálunk nincsen gyerek (és gyerekszoba), de jól megfér a lego-emberke lámpás, a lego só- és borsszóró, és a retro éjjeliszekrény mellett.

Nem tudom, most mik szoktak lenni a Kinder tojásokban, mindenesetre néhány évvel ezelőtt rendszeresen előfordultak bennük kicsi, 12 darabos kirakók. Egy sorozat általában 4-6 részből állt, és kiadott egy nagy képet. Hát nekem erre sosem volt semmiféle esélyem, ezért az eltérő szériából származókat kombináltam össze egy nagy, osztott képen belülre. (az egész kép, keretestül kisebb, mint egy A/4es oldal)

Amire szükség van:

  • 4 kis (Kinder tojásból szármató) kirakó
  • 4 féle, egymáshoz és a képekhez is passzoló színes papír – 80 g-ossal is lehet dolgozni, de a 120-150 g-os jobb)*
  • ragasztóstift/dekupázsragasztó
  • sniccer
  • ceruza
  • (fém)vonalzó
  • karton
  • képkeret**
  • + fúró, kalapács, tipli, csavar, csavarhúzó – ha nincs fölös lyuk a falban

*a papírlapok mérete a kirakótól függ, nekem 1-1,5 cm lehet a paszpartu a kirakók körül, és a négy lap legyen egyféle, nem szép, ha eltérő a mintájuk vagy vastagságuk.

**be lehet kereteztetni a kész művet is, ami valószínűleg drágább, vagy lehet venni egy kész keretet (ikeában például), akkor azért vásárlás előtt célszerű belőni, hogy kb. mekkora kell, és a kerethez igazítani a színes lapok méretét + mindenképp érdemes eltávolítani a keretből a hozzá adott paszpartut, nem lesz rá szükség.

  • kartonból kivágunk egy akkora lapot, amekkora a képkeretbe illik
  • a négy színes papírból kivágjuk a negyedeket, és ráragasztjuk az alapra
  • megnézzük, hogy a széleken mennyit takar ki a keret, és annak megfelelően felragasztjuk a színes mezőkre a kirakókat (aki bizonytalan magában, rakja fel először blueteck-kel, és próbálja bele a keretbe ellenőrzésképpen)
  • beletesszük a képet a keretbe, visszatesszük a hátlapot
  • ha kell, fúrunk egy lyukat a falra (4es fúrószár, kis tipli, kis csavar – a képszög ronda!)
  • felakasztjuk és tádáááám!!! kész a nagy mű

2011. június 1., szerda

Édes-sós földimogyorós keksz

Nigella süteményes könyvéből van ez a recept is, lassan de biztosan haladok a megjelölt receptek kipróbálásával. Ennek most abszolút szezonja van, mert a szerző ajánlása szerint (és szerintem is, mert kipróbáltam) nagyon jól megy a fagylalthoz. Vaníliával próbáltam, de szerintem a csokoládé is jó lenne hozzá.

Többször kéne kekszet sütnöm, és tejjel elmajszolni párat uzsonnára. Hmmm jó terv…

Hozzávalók:

  • 7,5 dkg cukor (optimális esetben nád) + egy kevés a formázáshoz
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg margarin*
  • 1 nagy tojás
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 17,5 dkg liszt
  • 5 g sütőpor
  • 12,5 dkg sósmogyoró (nem túl nagy szemű)

*Nigella szerint a kellően könnyű állaghoz szükség van némi margarinra is (én végül 75g-75g-os aránnyal dolgoztam a készleteim miatt, és azzal valóban roppant omlós és “fluffy” lett)

Előmelegítem a sütőt 190 fokra, és két tepsit kibélelek sütőpapírral. Egy tálban összekeverem a vajat, a margarint és a cukrot, majd beledolgozom a tojást és a vanília-kivonatot. A sütőport és a lisztet pár részletben beleszitálom, és összekeverem. Végül belekeverem a mogyorót, és teáskanállal kupacokat teszek a tepsibe. Egy tálkába kevés cukrot szórok, belemártom egy pohár alját (az első előtt be lehet egy kicsit olajozni, utána nekem nem kellett), és ellapítom vele az első kekszet, megint cukor, megint lapítás… Kb. 8-10 perc alatt megsütöm, és rácson hagyom kihűlni.

2 tepsinyi lesz belőle (kb. 30 keksz)